Best of MP3 downloads
Advertising
Musicstore
Musicstore Sale!

Artist Detailed Info: Sanctimonia

Info auf deutsch

Sanctimonia

Az együttes ötlete nagyon régen, egészen pontosan 2004 nyarán született meg Lajtos Péter Attila és Rechner István fejében. Eleinte nem nagyon tudtuk eldönteni, hogy milyen zenét is szeretnénk valójában játszani, de mindenképpen a metal műfajban szerettünk volna utazni. Rengeteg számötletünk volt, gyártottuk is őket sorban, míg nem véget ért a próbálkozások sora. 2007 tavaszáig halogatódott az ötlet, mikor végül Lakos Ferenc kitalálta, hogy szeretne egy Power/Heavy Metal együttest alapítani, amibe hívta Lajtos Péter Attilát, Babos Jánost, Laufer Pétert és Fürész Imrét. Szükségünk volt még egy billentyűsre is, ezért az egyik beszélgetés során jött az ötlet, hogy hívjuk Rechner Istvánt is a zenekarba. Az első komolyabb megbeszélésre a 2007. évi Fejér Megyei Diáknapokon került sor, ahol minden tag ott volt, és megbeszéltük, hogy milyen műfajban és miket szeretnénk játszani. Az első próba alkalmával két számmal próbálkoztunk: Children of Bodom - Bed of Razors és a jól ismert Final Countdown saját átalakított verziójával. Ezzel a felállással két próbát csináltunk végig. Utána az akkor igénybe vett próbahelyről el kellett jönnünk, mivel nem voltak megfelelőek a körülmények. 2007 nyarán szüneteltünk, hogy fel tudjuk építeni a jelenlegi próbatermünket. Szeptemberre végeztünk vele, és azóta ott alkotunk új számokat, és próbálkozunk néhány feldolgozással szórakoztatni saját magunkat és majdan a nagyközönséget. Rövid idő múlva sajnos Babos Jánostól meg kellett válnunk, mivel nem igazán ért rá az együttessel komolyan foglalkozni. Ezért megkértük Huják Norbertet, hogy segítsen ki minket. Pár próba után annyira megtetszett neki a zene és a légkör, hogy azóta is szívét-lelkét beleadja a zenélésbe. Az eredeti Power/Heavy Metal ötletet hamar elvetettük nehány saját szerzemény után, amiknek nem sok közük volt ehhez az irányzathoz, sokkal inkább egy olyan stílushoz, ami ma egyedinek számít, mivel nem lehet hasonlítani szinte semmihez. Ezt az irányzatot Hegyi Metálnak kereszteltük el, ami magában foglalja a power, a heavy, a hate, a death, a melodic, a black és még nagyon sok metál műfajt. Az első "koncertünk" 2008. február 15-én volt, az FMD selejtezőjén, ahol a bemutatkozásunk sikeresnek volt mondható


This User-contributed text is available under the Creative Commons By-SA License; Source: Last.fm.

Go Back